-->

2015. augusztus 9., vasárnap

2. - Taktikázás



Sziasztok!:)

Először is nagyon-nagyon sajnálom ezt a mondhatni egy napos csúszást, de az elmúlt két napom kissé összefolyt, amit nagyon röstellek, mert hát a rész ráadásul készen is volt, de természetesen mire eljutottam idáig, az internet bemondta az unalmast, mert hát miért is ne. Másodszorra pedig nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett pipákat és kommenteket, továbbá minden támogatást, eszméletlenül hálás vagyok értük, de komolyan és nagyon jó látni, ha tényleg ennyire szimpatikus már most egy-két szereplő! Szóval köszönöm-köszönöm, ti vagytok a legjobbak!<3333 De nem is pazarlom tovább a szót, jövőhét szombaton találkozunk, addig is pihenjetek sokat és még egyszer köszönök szépen mindent!<3
Jó olvasást!
-xoxo, Sophie V.


***********


Álltam a tekintetét mindazok ellenére, hogy láthatóan ez volt a célja, én pedig a világért sem adtam volna meg neki ezt a minimális örömöt, főleg miután rájöttem, miért is válik ennyire előnyére a helyzet. De nem azért, mert rosszindulatú voltam, vagy mert ennyire unszimpatikus volt, egész egyszerűen csak volt már dolgom hozzá hasonlókkal, és ilyenkor általában az tűnt a legjobb megoldásnak, ha szépen lassan elsétálok, míg van rá lehetőségem.
És bár a tekintete nem sokban különbözött a többiekétől, előle valamiért kevésbé éreztem késztetést, hogy elmeneküljek, de ezt betudtam annak, hogy még a bámuláson kívül jóformán semmit sem tett vagy éppen mondott.
De volt egy olyan érzésem, ha a szemei beszélni tudnának, már nem állnék itt.
Mindenesetre a kissé kényelmetlen szituáció alatt legalább lehetőségem nyílt közelebbről is megnézni magamnak, ha már nem mindennap találhatom magam olyan helyzetben, hogy alig öt méterre állhatok tőle, kordonok és egyéb hivatalos körülmények nélkül, ahol szerintem előbb lett volna esélye, hogy látom, mint itt. Nem tudom, mire számítottam, mégis milyen lehet, bár ez valószínűleg azért van, mert még egyszer sem tettem fel magamnak a kérdést.
Felzselézett fekete haj, fekete póló és farmer, izmosabb testalkat és átható tekintet.
Átlagos kinézet, körülbelül, mint a többi vele egy korú, azzal ez egy különbséggel, hogy ő maga aztán minden, csak nem átlagos, elég egy pillantást vetni rá.
Az már önmagában kicsit lesokkolt, mennyire nem olyanok, mint amire számít az ember, mikor arra gondol, vajon milyen lehet egy légtérben tartózkodni ilyen arcokkal. Nem voltam az a típus, aki bárki életét is nyomon követni, főleg ha már néha a sajátját sem tudja megfelelően alakítani, de mint ahogy korábban említettem, még mindig bizarr egy helyzet volt.
Úgy, hogy mindeközben végig a szemébe néztem, még inkább.
- Én nem is… - kezdtem, mire ismét felvonta a szemöldökét, de a mosoly nem tűnt el az arcáról.
- Ugyan. – intett le. – Csak nyugodtan, nincsenek titkaim. – tette hozzá szórakozottan, miközben kivett a hátsó zsebéből egy doboz cigit.
Azért ezt elég kétségesnek találtam, de figyelembe véve a tényt, miszerint láthatóan kiszúrt magának a mai estére, betudtam egy ügyesebb taktikázásnak, ami talán másoknál beválik. De hogy nálam nem fog, az biztos.
- Na, és neked? – érdeklődött, miközben előkerült a gyújtó, és tüzet adott az ajkai közé csippentett cigarettának. – Van valami titkod, lány, akinek még nem tudom a nevét?
- Ellie. – csúszott ki a számon, még mielőtt bármit is tehettem volna.
Mondjuk nem hittem, hogy olyan borzalmas nagy tragédia lehet abból, ha tudja a nevem.
- De nem ez az igazi neved, nem igaz? – folytatta a megkezdett kérdezz-felelek játékot.
- Mi van, már a titkaim nem is érdekelnek? – kérdeztem vissza kapásból, elérve ezzel, hogy a vigyor még szélesebb legyen az arcán.
- Szóval vannak titkaid. Az jó. – jegyezte meg elégedetten, miután kifújta a füstöt. – Amúgy sem szeretem az egyszerű lányokat.
Hoppá.
Kár, hogy most rombolta le azt a minimális szimpátiát, amit az egyoldalú flörtölésünk ellenére éreztem iránta.
Mintha csak megérezte volna, mit sikerült kiváltania belőlem, úgy javította ki magát.
- Illetve, úgyis mindegy. – mondta, miközben elgondolkozva meredt maga elé. – Már mindegy.
Szívesen megkérdeztem volna, mégis mi a fene mindegy, azonban volt valami a tekintetében, ahogy ezt kimondta, ami arra késztetett, itt kellene meghúznom a határokat köztünk a mai est hátralévő részében, ugyanis alig tettünk egymás felé két lépést, már a személyes területén jártam. Mindenesetre, azért reménykedtem benne, az enyémre nem jut el olyan könnyen, mint ahogy én az övére.
Figyeltem, ahogy az állkapcsát összeszorítva ejti le maga mellé az elégett cigit, majd tapos rajta kettőt, még mindig maga elé meredve, amiből kénytelen voltam arra következtetni, akármi is jutott az eszébe, nem tartozik a legkedvesebb gondolatai közé.
- Jól vagy? – kérdeztem halkan, amikor már vagy egy perce nem szólalt meg, mire féloldalasan pillantott rám.
- Miért ne lennék? – vonta fel a szemöldökét, és egy újabb szál után nyúlt. – Hiszen ünnepelünk, vagy nem? – bökött a ház irányába.
Elhúztam a számat, mikor Colin képe ismét a szemem elé kúszott, ahogy eljutott a tudatomig, nekem most aztán mindent lehetne csinálni, csak éppen ünnepelni nem.
- Kár. – szólalt meg ismét Zayn, ezzel ismét magára vonva a figyelmem, mire felkaptam a fejem.
- Micsoda? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Hogy ilyen szomorú vagy. – válaszolta, miközben félrebillentet fejjel nézett ismét végig rajtam, amitől a hideg ki tudott rázni.
De fogalmam sem volt, miért.
- Nem vagyok szomorú. – ráztam meg a fejem, miközben magamra erőltettem egy kisebb nevetést, ami azonban igen szánalmas próbálkozás volt részemről.
Viszont nem tetszett, hogy úgy viselkedett, mint aki belém lát.
A szájával kissé csücsörítve nézett még mindig, mint aki éppen nagy elemzésben van, már ami a kinézetemet illeti, majd drámai hangon felsóhajtott.
- Túl szép vagy ahhoz, hogy ilyen szomorú legyél, Ellie. Elrontja az összképet. – jelentette ki, mire jóformán dobtam egy hátast.
De nem azért, amit mondott. Hanem mert egyszerre játszotta a visszataszító, érzelmektől mentes játékost és a mély érzésekkel rendelkező valakit, akinek sikerült észrevennie, mennyire nem érzem magam jól.
 - Csak furcsa – kezdtem. – hogy valakinek a születésnapja egy napon van egy másik emberrel, aki pont ugyanezen a napon halt meg. – mondtam egy kis idő után, miközben a tekintetem elidőzött az aszfalton.
Nem tudom, miért mondtam ezt. Talán csak, mert az est e részére már igen csak kikívánkozott belőlem, hogy valakinek elmondhassam, vagy, mert arra gondoltam a kissé elvont gondolataimmal elriaszthatom az engem felszedni próbáló Zayn-t.
Azonban bármennyire is reméltem, nem azzal a menekülő pillantással találkozott az enyém, amire számítottam, mikor felnéztem a szemeibe.
Most is úgy nézett rám, hogy külsősként talán azt gondolták, nagyban megy a stírölés, de én pontosan tudtam, ez aztán minden, csak nem végigmérés.
- Tetszel nekem. – szólalt meg egy idő után, miközben a szájához emelte a cigarettát.
És bár hiányzott belőle az a bizonyos idegesítő hanghordozás, pontosan tudtam, mire megy ki a játék. Még akkor is, ha a tekintete nem éppen árulkodott.
- Hidd el, nem akarod, hogy tetszek neked! – ráztam meg a fejemet, ahogy tettem egy lépést hátra, miközben azon gondolkoztam, mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet, ha részeg lenne, és úgy kéne levakarnom magamról.
Mégis volt egy olyan részem, ami annyira nem bánta a kétértelmű megjegyzéseit.
Ugyan már, nem dőlhetek be neki. Nem én vagyok az egyetlen próbálkozása a mai nap, emlékezz, Ellie.
- Ugyan miért? – került elő ismét az a mosoly, amit legszívesebben letöröltem volna az arcáról. – Nem fogok játszani, Els, ne kéresd magad. Egyrészt, mert eleve nem játszom, másrészt, mert szerintem már kinőttünk ebből.
Els.
- Minek neveztél? – saját magam meglepődtem azon, hány oktávval feljebb ugrott a hangom, miközben feltettem a kérdést, noha reméltem, rosszul hallok.
Kizárt, hogy annak hívott, Colinon kívül senki sem hívott úgy.
De nem úgy tűnt, mintha Zayn értette vagy inkább megérezte volna a kiborulásom okát.
- Miért, nem szoktak így hívni? – ráncolta össze a szemöldökét.
A ház felé pillantottam, ahonnan éppen akkor hangzott fel egy kisebb nevetés hullám, ami jóformán az összes benntartózkodót érintett.
- Már rég nem hívtak így. – válaszoltam halkan, miközben visszavezettem a tekintetem rá, azzal a lendülettel beleesve a szemei csapdájába, aznap este először.
Nem tudtam elszakítani a tekintetem, vagy talán nem is akartam, miután észrevettem, mennyire csillognak, miközben ismét végignézett rajtam tetőtől talpig úgy, hogy még csak esélyem sem volt megtudni, ez alkalommal vajon miért.
Talán akkor gondoltam először arra, mennyire is imponál, ha valakinek barna szemei vannak, mikor végül találkozott a pillantásunk, és elgondolkozhattam azon, vajon hogy lehet bárkinek is két oldala úgy, hogy egyszerre használja mindkettőt, mégis bármikor el tudja hitetni velem, hogy nem létezik az a másik.
Legszívesebben elfordultam volna, mikor láttam, ismét önelégülten elvigyorodik a reakcióm láttán, de nem ment, ugyanis a következő, amint leakadhattam, a mosolya volt.
Kár, hogy ennek is két oldala volt.
- Na, végre megvagy, Malik! – hallottam meg magam mögött egy hangot, mire valahogy sikerült elszakítanom a pillantásom az előttem lévő fiúról, aki érdeklődve pillantott hátra a vállam felett, én pedig követtem a tekintetét, mire szembe találtam magunkat egy kissé dülöngélő fiúval.
Nem volt nehéz beazonosítanom, miután ő volt az, aki Avery-vel volt odabent, így magamban elkönyveltem, ő csakis Louis lehet.
Szívesen bemutatkoztam volna, azonban látva, nem éppen a legjobb állapotában talált meg minket, inkább hanyagoltam a dolgot, és csak viszonoztam a kissé bágyadt vigyorgását, miközben odatántorgott a falnak támaszkodó Zayn mellé.
- Veled mi van? – érdeklődött szórakozottan, miközben végignézett a fiún, akinek meg kellett támaszkodnia belé, ha nem akart elesni. – Úgy nézel ki, mint aki most fosztotta ki az egész bárt.
- Ne is mondd! – válaszolta Louis a fejét rázva. – Muszáj volt. Most rúgtam szét Troy egyik csicskásának a seggét. – vonta meg a vállát, és elröhögte magát.
Zayn felvont szemöldökkel meredt a barátjára, de nem úgy, mint akit túlságosan meglepett volna a dolog, mire érdeklődve figyeltem a további reakcióját.
- Miért? – kérdezte mégis.
- Mert – kezdte nagy lendülettel Louis, de sikerült belebotlania ebbe az egy szóba. – mert az én csajomat csak ne bámulja senki. – ugrott neki másodszorra, miközben előhalászta a cigis dobozt Zayn zsebéből. – Rajtam kívül persze. Amúgy te ki vagy? – fordult felém hirtelen, mire kissé meglepetten léptem egyet hátra.
- Én…
- Ellie! – szakított félbe egy ismerős hang, mire megfordulva szembe találtam magam a kissé kipirult Caroline-al, aki egyenesen felénk tartott, nyomában a házigazda Avery-vel. – Hol a fenében voltál? – kérdezte a barátnőm, mikor mellém értek.
- Végig itt. – válaszoltam, miközben Zayn-re sandítottam, aki eközben végig rajtam tartotta a pillantását.
Próbáltam nem észrevenni az éppen takargatni próbált bennfentes mosolyt, amit csak nekem szánt.
-  A frász jött rám, az egyik pillanatban még megvoltál, aztán meg eltűntél, közben meg tele van a ház részeg barmokkal. Jut eszembe, nem láttad…- kezdte Caroline, azonban elhallgatott, miután a pillantása megállapodott a még mindig kissé instabil fiún, aki éppen egy cigit próbált meggyújtani kevesebb sikerrel. – Azt hiszem, megtaláltam. – pillantott hátra a válla felett a mögötte álldogáló lányra, aki erre lemondóan megrázta a fejét.
- Miért nem lepődök meg? – tette fel a költői kérdést Avery.
- Tanulhatnál a pasidtól, már ami a lazulást illeti. – vonta fel a szemöldökét Zayn. – Elvégre ez a te bulid, Canie, mégis te feszengsz a legjobban.
Avery szólásra nyitotta a száját, azonban Zayn tekintetét látva, mint aki meggondolta magát, mégsem tette, azonban a pillantása megváltozott, és hirtelen már nyoma sem volt az előbbi határozottságának.
Sokkal inkább az ijedtségnek.
Fogalmam sem volt, mi játszódott le kettejük között, aztán eszembe jutott a beszélgetésfoszlány, amit korábban hallhattam Zayn és Harry között, és rögtön levágtam, mit is jelenthetett az a bizonyos feszengés szó.
De ami inkább meglepett, az Zayn semleges hozzáállása volt ahhoz, hogy tulajdonképpen teljesen józanon rávetette magát a láthatóan nagy haverjának barátnőjére, miközben úgy kezelte a helyzetet, mintha mi sem lenne természetesebb.
Hát persze.
- Szerintem jelenleg mindenki feszeng, szóval mi lenne, ha innánk valamit? – fordult körbe Caroline, megtörve a kínos csendet. – Louis kivételével, természetesen. – húzta el a száját a fiúra pillantva, aki erre egy laza mozdulattal feltartotta a középső ujját, de a barátnőm figyelmen kívül hagyva felém fordult. – Nos, Ellie, gondolom, már nem kell bemutatnom senkit.
- Nem. – biccentettem, és a többiekre néztem. – De azért örültem.
- Sajnálom, hogy a lehető legrosszabb időpontra tolódott a megismerkedésünk. – mondta Avery, miközben a barátja felé pillantott. – De azért én is.
- Most akkor iszunk vagy mi? – vonta fel a szemöldökét Zayn, miközben éreztem, ahogy a tekintete az oldalamba fúródik.
- Hát persze! – vágta rá Louis, miközben a nagy hevességében majdnem megbotlott a saját lábában.
- Te maximum kólát. – morogta az orra alatt Avery. – Mert, hogy én nem fogok hányást takarítani utánad, az biztos. – vette el a felé nyújtott üveget a barátnőmtől, amit fogalmam sem volt, honnan szerzett.
- Ne legyél kegyetlen! – biggyesztette le a száját Louis, miközben közelebb lépett a lányhoz, aki erre csak megrázta a fejét, és nagyot húzott az italból. – Ne már, Av, úgy is adsz belőle, ismerlek. – röhögött, de a barátnője ismét egy fejrázással reagált, és határozott léptekkel a ház felé vette az irányt. – Ide az alkohollal, Avery! – vetette utána magát, mire a lány felgyorsította lépteit.
Elnevettem magam, miközben a jelenetet figyeltem, azonban Caroline és Zayn szemforgatással reagált, miközben az előbb említett személy felsóhajtott.
- Remek. Megyek, leszedem őket egymásról, még mielőtt elfajulnak a dolgok. – mondta, és felém fordult. – De most már nem veszítelek szem elől. – karolt belém, és azzal a lendülettel magával rántott, miközben elindult a ház felé.
Akaratlanul is a hátam mögé pillantottam, mikor is a pillantásom találkozott a még mindig ott ácsorgó Zayn-nel, akinek ismét mosolyra húzódott a szája, mint aki élvezi, valahányszor csak magára vonhatja a figyelmem.
Próbáltam nem arra gondolni, miképp szólított, mielőtt felbukkant volna Louis, de elég volt egyszer kiejtenie a száján az Els nevet, és hirtelen ismét tizenhét évesnek éreztem magam, akinek két éve ilyenkor még fogalma sem volt arról, mi vár rá egy órán belül.
Egyszerűen fogalmam sem volt, hogyan juthatott eszébe pont így hívni, mikor egy szóval sem említettem, hogy lenne bármilyen becenevem, és nem bírtam kiverni a fejemből az arcát, mikor észrevette, milyen hatást vált ki belőlem. Bár nem voltam naiv és nem tudhattam, mi járt a fejében, egyben mégis teljesen biztos voltam; élvezte a helyzetet. De ez nem meglepő, elvégre melyik játékos nem tenné?
Az ijesztő az volt, hogy én is élveztem, mindazok ellenére, hogy tudtam, nem kéne a tűzzel játszanom, elvégre előbb vagy utóbb úgyis megégetem magam.

2 megjegyzés:

  1. Kedvesem!
    Először is, leírnám a hasonlatomat. Olyan, mint a Drag Me Down, minden egyes alkalommal újra beleesek. :D Imádtam, imádom és van egy olyan sanda gyanúm, hogy imádni is fogom! <3
    Az, hogy ennyire precízen leírod azt, ami történt köztük abban a néhány percben, zseniális, de szokásodhoz híven hagysz magad után kérdőjeleket is, és ezek teszik zseniálissá az alkotásodat! <3 Szóval le a kalappal előtted, és kérlek, nagyon-nagyon kérlek, Zayn végre legyen egyszer úgy igazán rossz fiú, olyan rossz fiú, aki után megvesznek a lányok, mert vonzza őket az igéző tekintete. :D <3 De van egy olyan érzésem, hogy ez meg fog történni ;) És remélem, hogy kiderül, mi történt közte és Avery között :) <3
    Szóval nagyon várom már a jövőhetet! <3 Addig is vigyázz magadra! <3
    xx Lorette T,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága!
      Komolyan mondom, ez a hasonlatod mindent visz, ennél édesebbet még tényleg nem hallottam, köszönöm-köszönöm, én pedig téged imádlak!<333 Eszméletlenül örülök, ha tetszett, amit olvastál, és sikerült átjönnie annak a párbeszédnek, még ha valóban nem tartott köztük valami hosszú ideig és az hogy zseniális, felfoghatatlan de tényleg nagyon szépen köszönöm! Hehe, az a Zayn nekem is az egyik kedvencem, szóval meglátjuk mi lesz, de nem jársz messze az igazságtól (csak semmi spoiler).:D<3 Az Avery-s részre pedig hamarosan fény fog derülni, megígérem. ;)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, igyekszem ahogy csak tudok, és te is vigyázz magadra!<3

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés